Andika barátnőm akivel együtt szültük az első gyerekünket de neki azóta már van egy és most megint terhes én meg sárgulok az irígységtől, ezt írta a blogjába ami annyira megérintett és meghatott, és nagyon-nagyon megértem:
Pedig biztos vagyok magamban. Egyre biztosabb. Egyre inkább érzem a helyem a világban. Minden napot úgy élek meg, hogy ezerszer mosolygok, ezerszer telik meg a szívem szeretettel. És mikor ma pl ebédnél mondom, hogy nekem is ennem kell, Majám pedig közli: igen, mert a kisbaba a pocakodban is éhes, de ne egyél ám túl sokat, mert az nem jó neki ... ilyenkor egyre inkább érzem, hogy nekem soha semmi más már nem kell. Naponta ezerszer élem át az érzést, hogy gyerekeim vannak, és imádom őket, és kapok ezernél több visszajelzést tőlük, hogy ezzel ők is így vannak. Nem mondom, hogy mindig könnyű, nem mondom, hogy nem telik el nap kiabálás nélkül, nem mondom, hogy egyszerűen kezelek mindig minden helyzetet,de a nap végén visszatekintek és ... nem akarok semmi mást, csak édesanya lenni, ezt az érzést akarom mindig, ezt a boldogságot és tökéletességet.
Nem is az hogy megértem, mintha magam mondtam volna. És a blogbejegyzés többi része arról szól, ki hogy reagálta le a dolgot hogy két gyerek után jön a harmadik, és hát meglepő az egész legalábbis számomra, hogy emberek ennyire ne tudják már elképzelni hogy ma egy családban lehet három gyerek! Pedig erre mondják hogy ahol kettőnek jut ott marad a harmadiknak is, és nincs is annál nagyobb boldogság ha sok gyerek van.
Mi egy szobakonyhás lakásban voltunk öten jó sokáig. Még fürdőszoba se volt, a wc is kinti volt. Csak ezek a dolgok annyira elfelejtődtek itt a vásárlói társadalomban, hogy ha nincs az embernek egy minimum 100 nm-es lakása, akkor felejtős a három gyerek de talán még a kettő is. 
Fotó: www.pastelportraits.net
Én is annyira szeretnék még kisbabát!
Mostanában és már elég rég óta nagyon sokszor eszembejut az az időszak amikor Marci még kicsi volt, a babakocsis szezon. Meg az első fele a Marci életének. Amikor mindig szoptatni kellett, meg pürésíteni meg tejbepapit csinálni és valahogy mindig az van bennem hogy jó idő van hétágra süt a nap, és kint vagyunk mindig az udvaron, Marci mászik, homokozunk meg a kövekkel játszunk, vagy füvet tépünk, és hogy altatok. És a rengeteg séta a babakocsival ott a svábhegyen föl le. Róttuk a karikákat a csipke utcában meg a galgócziban. Meg a pelenkázások, a mérlegelések, és hogy írtuk hány gramm Marci.
Ezeket annyira sokszor csináltam, hogy szerintem ezért is égett belém ez az érzés és hogy egy pici baba milyen boldog életet csinál nekem. Igen az anyaság semmihez nem fogható :)
És ahogy Andika írta hogy nem is akarok semmi mást csak édesanya lenni, és ezt a boldogságot és tökéletességet akarom érezni minden nap!
Édesem!
Szívemből szóltál!
