Csak azt akartam mondani, hogy amikor pénteken kettesben aludtunk el, nagyon meghitt volt ám a hangulat! Klasszul fürödtünk, vacsoraztunk, melegitettük a tejet, ledöltünk egymas mellé, megitta Marci a tejet, felém fordult, igy pont egymassal szemben volt az arcunk, majdnem összeért az orrunk.
Marcinak olyan pici volt a szeme, majd lecsukodott, de csak mosolygott mosolygott ram, huncutan, két kezébe fogta az arcomat, közelebb huzott és adott egy puszit.
Aztan adott az arcomra is, és édes hangon mosolyogva mondta hogy SZE....szeretlek.
De csak anniyt hogy SZE. Mert én nagyon sokszor mondom neki hogy szeretlek Marci.
Belegondoltam hogy mennyi mindent tud mar Manocska az életröl! A szeretetet is tudja! És ki is tudja fejezni! Simivel, puszival és mostmar egy kicsit egy szoval is! Persze ez biztos a legösibb ösztön, és egy kicsi babanak a legelsö amit érez életében. Hogy szeret valakit. Innen indul az élet nem?
Mennyire érdekes az élet! Fazik, éhes, jolérzi magat, szeret.
Ilyen egyszerüen indulunk neki az életnek.
SZERETLEK!
